Marcali település híres embere

<<< Dezső József

Dr. Fodor Tamás

Forgách Ferenc és Móricz >>>

fõorvos, kórházigazgató
Marcali
Marcali temetõ

1917-ben született Temesváron értelmiségi családban. Az I. világháború után Szabadkán át Kaposvárra jutott családjával. Középiskolai tanulmányait a Táncsics gimnáziumban végezte. 1935-ben beiratkozott a Pécsi Egyetem Orvostudományi karára. Az egyetem elvégzése után orvos gyakornok lett az Egyetem Szülészeti Klinikáján. A II. világháborúban orvosként szolgált, és amerikai fogságba esett. Innen 1946-ban megszökött. 1949-ben pályázat útján elnyeri a barcsi szülőotthon vezető főorvosi állását. Az orvosi munkája mellett tudományos kísérletekre is jutott ideje. 1957-ben sikeres pályázat után kinevezik a Marcali Járási Kórház Szülészeti Nőgyógyászati osztályának vezető orvosává. Eredményes orvosi tevékenysége mellett időt szakított a sportolásra. A kórház területén tevékenysége alatt élénk teniszélet folyt. 1968-ban párton kívüliként kinevezték a Marcali Kórház igazgatójának. Rövid igazgatói működése alatt bevezette a modern anaesthesiológia általános használatát. 1970-ben rákban betegedett meg. A többszöri műtét sem segített rajta. 1972-ben hunyt el.