Siófok település híres embere

<<< Dr. Iby András

Jakus Imre

Dr. Kaáli Nagy Dezsõ >>>

evangélikus lelkész, költõ, író
Siófok
Siófok, Kele utcai temetõ I. szegély 27-28.

1908. március 11-én született Rozsnyórudnán. Elemi iskoláit is itt végezte, gimnáziumba Tatán, a piaristákhoz járt, majd Sopronban az Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi karán szerzett lelkészi oklevelet 1931. június 16-án. A teológia elvégzése után a göcseji Barlahidán templomot épített gyülekezetének. Gönczi Ferenc néprajzi gyűjtéseinek egyik előkészítője, segítője, támogatója, volt. A háború utáni küzdelmes időszakban az „árvák atyja” nevet érdemelte ki, mert Sztehlo Gáborral és Keken Andrással nagy szeretettel karolták fel az árva kisgyerekek gondozásának ügyét. Utolsó állomáshelye Tab 1950 májusától 1979 novemberéig. Több önálló verseskötete jelent meg, számos versét az egyházi és más lapok is közölték. 1993. május 18-án hunyt el. Munkái: Egy tenyérnyi felhő A harmadik találkozás