Kaposvár település híres embere

<<< Záborszky család

Dr. Zádori László

Zákányi Kálmán >>>

ügyvéd, sportvezetõ
Kaposvár
Zsidó temetõ

1915. január 24-én született Kaposváron. Szüleinek korai halála után rokonok fogadták örökbe. Elemi és középiskolai tanulmányokat Barcson, illetve Kaposváron folytatott, diplomát Pécsen szerzett a Jogtudományi Egyetemen 1936-ban. A sporttal már kisdiák korában megbarátkozott, majd egyetemi évei alatt a PSC labdarúgója volt. Itt játékvezetői vizsgát is tett. Barcsra visszakerülve még évekig játszott és tanította a fiatalokat. Nevéhez fűződik a barcsi sportélet újjászervezése, melyet a város emlékplakettel jutalmazott. Sajnos, az õ életébe is beleszólt a II. világháború: két év munkaszolgálat és hadifogság után 1945-ben érkezett haza. 1950-tõl Kaposváron élt, ahol élete végéig meghatározó egyénisége marad a város sportéletének. Több csapatot segít a magasabb NB-s osztályba, különféle tisztségekben dolgozva szolgálja a labdarúgás ügyét. Volt a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára, alelnöke, elnöke, az ifjúsági bizottság vezetője, de tevékeny részt vállalt az edzőképzésben és az utánpótlás nevelésében is. Mindezek mellett rövid ideig Igalban is tevékenykedett. Somogyban elsőként szerezte meg sportágában a legmagasabb képesítést adó szakedzői diplomát, de első osztályú játékvezetői minősítéssel is rendelkezett. A Kaposvári Rákóczi ügyvezető elnökeként elévülhetetlen érdemeket szerzett a csapat NB I-be juttatásában. Ezt követően vonult nyugdíjba. Utolsó kitüntetését- Somogy Polgáraiért, melyet még életében ítéltek oda számára- már nem vehette át. 2000. december 28-án hunyt el. Maradványait a zsidó temetőben helyezték örök nyugalomba.