Siófok település híres embere

<<< Rogán Rajmund

Rónai Adolf

Ross József >>>

tanító
Siófok
Siófok, zsidó temetõ

1859-ben született Siófokon. A siófoki zsidó iskola, ahol tanított, nagyon jó hírnévnek örvendett. Rónai, ha kellett, polgárira készítette fel a gyerekeket, az iskolában előírt tantárgyakon kívül német nyelvet és könyvelést is tanított. Kiváló tanító volt, pontos, szorgalmas és lelkiismeretes. Haladó szellemére jellemző, hogy felekezeti különbség nélkül vette fel tanítványait, és szívesen tanította őket. Tanítványai között említhetjük dr. Révész Gézát, a nemzetközi hírű pszichológus professzort, Kálmán Imrét, a világhírű zeneszerzőt, Korcsmáros Nándor írót, Révész-Ferrymann Ferenc festőművészt. A zsidó iskola fél évszázadára Rónai szellemisége nyomta rá bélyegét. 1932-ben hunyt el. Az iránta megnyilvánuló mély tiszteletre jellemző, hogy tanítványai anyagilag is hozzájárultak sírkövének elkészítéséhez és felavatásához. A sírfelirat a következő: „Rónai Adolf 50 évig volt hitközségünk tanítója és szellemi vezére. Tetteiben csak a szeretet vezérelte, ezért áldásos életében szeretetet kapott. Gyászolja szerető családja. Kegyeletük jeléül emelték hálás tanítványai, tisztelői.”