Kaposvár - Keleti temető település híres embere

<<< Szabó Gergely

Szabó Gyuláné

Szabó János >>>

terménybábkészítő
Kaposvár - Keleti temető
VIII. szakasz 15. sor 1. sír

1921-ben született. Búcsú nélkül ment el közülünk – meghagyta azt is, hogy hamvait csak közvetlenül hozzátartozói állják körül –, ám kedves bábjait, mókás máktündéreit, erdei manóit, csutkanépeit, egy élet bölcsességét és derűjét itt hagyta közöttünk.
Szabó Gyulánét, Lujzikát, a terménybábkészítés nagyasszonyát egy végtelen égi játszóház vezetésére kérte fel a Teremtő. Néhány hónapja már odafönn lesik-figyelik tágra nyílt gyermektekintetek, mert tanúi szeretnének lenni annak, miként szelídíti meg erdők-mezők rakoncátlan fűszálait, s komponál bájos figurákat csuhéból, kenderkócból, termésekből, értéktelennek tartott magvakból, virág- és levélrészekből.

Jóságos tyúkanyó módjára maga köré gyűjti a lurkókat, hogy felfedje a titkot…
Úgy, ahogy idelenn, évtizedeken át tette fáradhatatlanul. Azért, mert meg akarta mutatni, hogy kiváló érzéke van a kézművességhez, és persze a gyerekekhez is, akik rajta csüngtek, szinte kapaszkodtak szoknyája szegélyébe. De nemcsak az aprónépnek tudott nagy örömet okozni, ha maguk készítette bábokkal, figurákkal tértek haza, hanem a leendő vagy már régóta pályán lévő pedagógusoknak is. Óvónőknek, tanítónőknek, tanároknak nyitotta fel a szemét. Megmutatta, megszerettette a felfedezés örömét, s ezzel együtt rádöbbentett mindannyiunkat arra, hogy az alkotás-alakítás vágya, a kreativitás génjeinkbe van kódolva, csak kell hozzá egy közvetítő, aki jó szóval oktatva, játszani is engedve megmutatja a mesterfogásokat, az apró ötleteket, technikai megoldásokat. Szakmaszeretetén kívül bámulatos volt az a szenvedély is, ami a kézművességhez fűzte. Mindig lelkesen fordult a körülötte lévőkhöz, hogy megossza velük mindazt, amit tud. Miközben rafiából horgolt hajat Julcsának, kukoricahajból ragasztott bajszot Pistának, azon töprengett, kire ossza a szerepeket, hiszen élete volt a mese, a játék, a bábozás, amivel könnyen és gyorsan belopta magát a gyerekek szívébe.

Vitalitása beszédtéma volt, hiszen hihetetlen módon ragaszkodott a játszóházak, kézművesbemutatók, vásárok forgatagához, mert ebben a miliőben érezte legjobban magát. Nagy öröm volt számára, hogy túl a nyolcvanon életműve elismeréseként megkapta a Wlassics Gyula-díjat. 2004-ben hunyt el. Temetésére a kaposvári Keleti temetőben került sor.