Siófok település híres embere

<<< Dr. Muray Jenő

Muzsinszky Nagy Endre

nádasdi Sárközi Béla >>>

festõmûvész
Siófok
Siófok, Kele utcai temetõ VI . szegély 2.

1886. február 25-én született Felsőzsolcán. Az Iparművészeti Iskola díszítőfestészeti szakosztályán tanult 1902-1907-ig, majd Nagybányán, a művészeti szabadiskolán Thorma János tanítványa volt. Később Olaszországban töltött hosszabb tanulmányi időt. Eleinte templomfestészettel foglalkozott (Felsőzsolca, Tokaj, Párkány, Budapesten a Szent Kereszt Plébániatemplom). 1913-ban állított ki először a Műcsarnokban. 1919-ben tagja lett a Képzőművészeti Egyesületnek. Élénk közéleti tevékenységet folytatott. A Képzőművészeti Társulat, a Képzőművészeti Szövetség és a Nemzeti Szalon alapító tagjai között szerepelt. Kiemelkedő elismerésben részesült, amikor 1929-ben kiírt nemzetközi pályázaton megbízást kapott egy 9 méteres templomi mozaik kivitelezésére Jeruzsálemben a Dormitio, más néven a „Szűz Mária elszenderülése” bazilika altemplomába. 1939-ben elnyerte a Képzőművészeti Egyesület díját. Még ebben az évben Siófokon telepedett le. Siófokra művészeti céllal, a Balaton nyújtotta művészeti lehetőségek ápolása végett költözött. Megalapította és 1955-tõl 1962-ig vezette a Siófoki Képzőművészeti Szabadiskolát. Siófok, ahol élete felét töltötte, magáénak vallja és utcát nevezett el róla. Fő műve 243 darab képből álló sorozat az Angyali üdvözlettől kíséri végig Jézus életét. A világ számos múzeuma és magángyűjteménye őrzi Muzsinszky Nagy Endre munkáit. A budapesti Szent Rita kápolna keresztútján, a siófoki belvárosi templom bejárati ajtaja felett, a kiliti templom kórusfeljáratánál (Szent Cecília), a széplaki templomban (Szent Rita) is láthatók festményei. Nagyberényben hunyt el 1975. január 9-én.