Rólunk írták

 KAPOSVÁR ONLINE
SOMOGY MEGYE HÍRPORTÁLJA

2009. szept. 1., kedd

 

Kaposvári temetőfejlesztés

A Keleti temető új portaépületének és vizesblokkjának átadásával folytatódott Kaposváron a nagyszabású temető-felújítási program. A 10 millió forintos beruházást a Somogy Temetkezési Kft. és az önkormányzat együtt finanszírozta. További fejlesztések is zajlanak a megyeszékhely sírkertjeiben: Mindenszentek ünnepére egy kilométer hosszúságban újítanak fel utakat.

- Az egyik legnagyobb problémát évek óta az illemhelyek állapota jelentette a Keleti temetőben. A legtöbb panasz ez ügyben érkezett, hiszen sem a jogszabályi előírásoknak, sem pedig az emberi normáknak nem felelt meg az eddigi vizesblokk - mondta Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezetője.

Kaposvár önkormányzata összefogott a temetkezési céggel, s a vizesblokk felújítása mellett új porta építését is célul tűzte ki. A 10 milliós költség 30 százalékát a város állta.

- Nagyon fontosnak tartjuk, hogy Kaposvár temetőiben kulturált körülményekkel találkozzanak a rokonaik sírjához látogató hozzátartozók. Évek óta folyik nagyszabású útfelújítási programunk, ennek köszönhetően hamarosan befejeződhet ez a munka - fogalmazott Szita Károly polgármester.