Rólunk írták
2010. máj. 10., hétfő
Kegyelet és emlékezet címmel rendeztek konferenciát a kaposvári Megyeházán hétfő délután. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság és a Somogy Megyei Önkormányzat közös rendezvényén, melyet kiállítás megnyitó követett, ahol Gelencsér Attila mondott köszöntőt.
Dr. Boross Péter a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy különösen kedves számára Kaposvár, majd örömét fejezte ki, hogy egy asztalnál ülhet Jókai Annával, aki első elnöke volt a bizottságnak. - Nemzettudat történelmi tudat nélkül nincs - mondta a volt miniszterelnök, majd hozzátette: fontos, hogy lássa a nemzet a múltját. Olyan 50 év után vagyunk, hol a nemzeti érzelem nem volt középpontban. Ez idő alatt a továbbélés, az életben maradás művészete jellemezte éveinket, s megcsonkítva bár, de magyarul beszélünk. Ezért is meghatározó szerep a hazaszeretet felkeltése. Ébresztőt kell fújni! - zárta köszöntőjét Boross Péter.
dr. Boross Péter a kaposvári konferencián
Radnainé dr. Fogarasi Katalin a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság főtitkára a Nemzeti Sírkerttel kapcsolatban tartott előadást, melyben történelmi visszatekintésként elmondta, hogy 10 évvel ezelőtt az első Orbán-kormány hozta létre a bizottságot, melynek kiemelt feladata a kegyeleti kultúra gondozása. Céljuk az egész Magyarországot lefedő Nemzeti Sírkert létrehozása, melynek egyik legfontosabb része maga a besorolás. Megállapítják, hogy melyik sírok kerüljenek be a körbe, levédik a sírokat, ám gondozásukat nem mindenhol tudják vállalni, ugyanis sajnálatosan kicsi a kapacitásuk. 2009. végéig Budapesten kívül valamennyi megyében és megyeszékhelyen sikerült sírokat levédeniük. A fővárosban 3855 sír és 6 temetőrész, míg vidéken 1059 sír és 9 temetőrész tartozik a bizottsághoz. Kaposváron 35 sírt védtek le, míg megyeszerte a híresebbeket sorolta fel a főtitkár. Így a somogyvári Szent László, a niklai Berzsenyi Dániel, a kaposvári Rippl-Rónai és Szász Endre, a csokonyavisontai Nagyatádi Szabó István és a göllei Fekete István sír is védett.