Kaposvár település híres embere

<<< Dr. Töltényi János

Dr. Török László

Dr. Törzsök Ignác >>>

jogász, hitközségi elnök
Kaposvár
Zsidó temetõ

1919. augusztus 6-án született Kaposváron. Elemi- és középiskoláit Pécsen végezte. Itt iratkozott be a Jogtudományi Egyetemre is, mivel az akkoriban már hatályban lévő „numerus clasus” törvény miatt az orvosi egyetemre nem nyerhetett felvételt. Jogi diplomát és ezzel párhuzamosan fogtechnikusi képesítést kapott, majd vizsgázott fogász diplomát is szerzett. A korra, melyben fiatalként élt- az 1940-es évekre- Radnóti szavai a legjellemzőbbek: „...az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt...”. Szüleit és egyik testvérét meggyilkolták Auschwitzban, őt pedig bátyjával együtt munkaszolgálatra hurcolták, ahonnan 1944-ben betegen és legyengülve került haza. 1945-ben feleségül vette Gottlieb Zsófiát, 1947-ben született egyetlen fia, aki Izraelben katonaként vesztette életét. Dr. Török László felelősségteljes fogászi munkája mellett két évtizeden át a kaposvári Zsidó Hitközség választott vezetője volt. 1996. január 12-én súlyos betegségben hunyt el. Maradványait a kaposvári Izraelita temetőben helyezték örök nyugalomba. Emlékére a hitközség tagjai márványtáblát helyeztek el a templom falán: „E tábla őrizze Dr. Török László áldott emlékét, aki 20 éven át volt hitközségünk elnöke.” 2003. március 2-án özvegye Budapesten vehette át a Magyarországi Zsidó Közösségért emlékplakettet és oklevelet, melyet kiemelkedő munkásságáért poszthumusz ítélt meg számára a MAZSIHISZ vezetősége. A díj első alkalommal került odaítélésre.