Kaposvár település híres embere

<<< Mérey család

Meződi Jánosné

Molnár Lajos >>>

padagógus
Kaposvár
Keleti Temető, Fenyő urnaliget, 43/A.


1913-ban született. Az elemi és középiskolai tanulmányainak a befejezése után a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. 1936-ban szerzett középiskolai tanári oklevelet matematika-fizika szakon. Ezekben az években pedagógiai munkáját gimnáziumi és polgári iskolai tanári munka, diákotthoni igazgatói munka fémjelzi. Felkészültségét 1952-tő a kaposvári tanító képzésben kamatoztatta. Eredményes munkáját, felkészültségét miniszteri dicséret, a kiváló Dolgozó kitüntetés igazolta. Ezekben az években kapta meg a matematikai társulat rangos Beke Manó Emlékdíját. Tudományos igénnyel foglalkozott az új rendszerű matematika oktatás megteremtésén. Munkásságának egy része Erdélyhez kötődik. Szellemi hagyatéka három gyermeke: Anna, Judit, Zsuzsanna munkásságában folytatódik. Tevékeny élete 2004-ben fejeződött be. Egykori tanítványai, munkatársai a kaposvári Keleti temetőben vettek tőle végső búcsút.