Csurgó település híres embere

<<< Haám Lajos

Héjjas Imre

Héjjas Pál >>>

tanár
Csurgó
József A. u. temetõ III. 17, 18. 7.

1869. október 22-én Csurgón született, Héjjas Pál fia. Gimnáziumi tanulmányait Csurgón végezte. Kolozsváron a Ferenc József Tudományegyetemen természetrajzot és földrajzot tanult. 1894-ben mint tanársegéd dolgozott tovább az egyetemen. Először a növénytani, majd az ásvány-, föld- és őslénytani tanszéken dolgozott. 1894-ben hozták létre a csurgói gimnáziumban a természettudományi és földrajzi tanszéket, amelynek vezetésére Héjjas Imrét hívták meg. 1933-ig - 39 éven keresztül - tanított Csurgón. A földrajzot rajzolva tanította. Gyakran alkalmazta a sztereoszkópiát, maga is készített felvételeket. 1943-ban arra kérte a gimnázium igazgatója, hogy tanítson újra. Az 1946-47-es tanévben 78 évesen utoljára állt tanítványai elé. Csurgó és környékének flóráját és faunáját kutatta, tanulmányi kirándulások szervezésével országosan is ismert volt. Azt vallotta, hogy az elméleti és az érzelmi kötődés az ismeretek rögzítését hatékonyabban szolgálja. 1957. szeptember 17-én hunyt el. Földi maradványait édesapjával közös sírba helyezték el. Munkái: Erdély tertier rétegeinek mikrofaunája Földrajz középiskolák számára