Kaposvár - Keleti temető település híres embere

<<< bonyhádi Perczel Oszkár

Dr. Pongrácz Károly

bonyhádi Rippl-Rónai József >>>

tanügyi főtanácsos, gimnázium igazgató
Kaposvár - Keleti temető
XXV. szegély 9.

1874. március 30-án Budapesten született. Korán árvaságra jutott, és emiatt anyai nagybátyjának, Pongrácz Sándor ügyvédnek budapesti házában nevelkedett. Középiskoláit Budapesten, majd papnövendékként Esztergomban végezte. Először egyházi pályára készült, de egészségügyi okok miatt erről lemondott, és a bölcsészeti pályát választotta. 1903-ban kapta meg a tanári oklevelet. Tanári pályáját Zalaegerszegen kezdte meg. 1908-ban a Gyergyószentmiklósi Főgimnázium Igazgatójává nevezték ki. Ebből a munkaköréből került a Kaposvári Főgimnázium élére. A tanári munka mellett szépirodalommal, társadalmi és szakirodalommal foglalkozott, amelyek gyakran jelentek meg a helyi sajtóban. Ifjúsági színműveit gyakran játszották a kaposvári színházban. Tagja volt a Somogy vármegyei Tisztviselők Kamarája Irodalmi Körének. 1943-ban hunyt el. Maradványait a Keleti temetőben helyezték örök nyugalomba. Munkái: A görög prózai Colon és Comma (Budapest, 1902.)