Kaposvár - Keleti temető település híres embere

<<< boldogasszonyfai Igmándy Sándor

Dr. Kaposváry (Vétek) György

boldogasszonyfai Kisfaludy Atala >>>

polgármester
Kaposvár - Keleti temető
XIII. szegély 1. sír

 

1886. január 13-án született Kaposváron. Középiskoláit Pécsen és Debrecenben végezte, majd államtudományi államvizsgát tett Pécsen 1907-ben. Tevékenységét Pécsen kezdte, ezután Budapesten dolgozott az Állami Legfőbb Számvevőségnél utóbb, mint segédtitkár teljesített szolgálatot. 1922-ben visszajött Kaposvárra, ahol megválasztották polgármesternek.Tevékenységének kezdete arra az időre eset, amikor a háború, a forradalmak, és a Trianon okozta sokk után kivezető utat kellett keresni. Ebben a helyzetben is határozott kézzel próbálta orvosolni a város működésében jelentkező bajokat. Jól átgondolt programmal állt az emberek elé. Működése kiterjedt a közüzemek rendbetételére, a város anyagi egyensúlyának stabilizációjára, a szociális és közegészségügyi helyzet javítására. Jelentős erőfeszítéseket tett a város kulturális intézményei működési feltételeinek javítására. Munkássága eredményeként új utcák nyíltak, az utcákat, járdákat kockakővel és aszfalttal burkolták, nagy köztereket létesített, virágos járdaszegélyeket telepítettek. A vízellátás javítása érdekében új kutakat fúrtak. Felépült a tisztviselői kertváros, a postapalota, leánykollégium, az iparosok székháza, a Berzsenyi Dániel polgári iskola, az evangélikus templom, a Hősök temploma stb. A magyar városok közül elsőként tett kísérletet – sikerrel – a parkolási gondok megoldására. Vétek György a város iránti tisztelete jeléül 1934. február 24-én változtatta nevét Kaposváry-ra. Ő volt a “Virágos Kaposvár” mozgalom elindítója. Munkásságáért számtalan elismerést kapott. A Hősök temploma építése során szerzett érdemeiért 1926-ban a pápa Szt. Gergely rend lovagkeresztjével tüntette ki. A szerény, egyszerű modorú Kaposváry György egységet teremtett a város képviselő testületében és harmonikus munkafeltételeket az önkormányzatban. A II. világháború során a somogyi és kaposvári zsidóság deportálása során hatalmi befolyását is latba vetette, hogy segítsen az elhurcoltak sorsának enyhítésén. A nyilas hatalom átvétel után hivatalából eltávolították. 1944. december 2-án egy küldöttség élén megkísérelte felvenni a kapcsolatot a szovjet csapatokkal annak érdekében, hogy Kaposvárt megmentse az értelmetlen pusztítástól. A küldöttség tagja volt Boncz Géza tolmács és Vass Károly gépkocsivezető is. A küldöttség naiv elképzelése a német utóvéd csapatok ellenállása miatt nem járt sikerrel. A szovjet parancsnokság visszahelyezte hivatalába. Jelentős szerepe volt a város életének újraindításában. Ezután még hét hónapig látta el a polgármesteri teendőket. 1945 agusztus 7-én letartóztatták és koholt vádak alapján a Népbíróság elé, állították. 1945 december 22-én háborús és népellenes cselekmények miatt egy év és hat hónapi börtönre ítélték. Szabadulása után a saját pincéjébe a Kecel hegyre, internálták. A később segédmunkásként dolgozó Kaposváry György 1954. február 20-án, Szigetvári kórházban halt meg. Maradványait hazaszállították és titokban, csak a legszűkebb rokonság jelenlétében helyezték el maradványait a kaposvári Keleti temetőben lévő családi sírban. Kaposvár Megyei Jogú Város képviselő-testülete tisztelegve munkássága és emléke előtt utcát nevezett el róla.