Tab település híres embere

<<< Szupits Dezsõ

Dr. Takács Imre

Tóth Lajos >>>

orvos
Tab
Tab IV. 65. 6.

1906. május 17-én született hatgyerekes paraszti családból Magyarkeszi községben. negyedik gyermekként látta meg a napvilágot. Apja kereskedő parasztember volt, jóvoltából bejárta a vásártartó települések mindegyikét. A helyi plébános segítségével a Pécsi Piusz Gimnáziumba adták. E gimnáziumban eltöltött 8 esztendővel felvértezve nyert felvételt a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. Egyetemi évei alatt már tudományos munkatársa lehetett az Élettani Intézetnek, majd cselédkönyves orvosként Scipiades professzor magához vette a Szülészeti- és Női klinikára. Itt diplomája megszerzése után díjtalan gyakornoki kinevezést kapott. 1933-ban Tabra költözött, és önálló rendelőt nyitott. Szakmai tudásának köszönhette, hogy hamar felfigyeltek rá, és a gyógyítását igényelték. 14 telepű lésnek volt orvosa. Intenzíven munkálkodott az Egészségház „bővítésén”. Felismerte a Művelődési Ház fontosságát, a Törpevízmű Társulat alapító tagjai között is ott találjuk. 1970- ben ment nyugdíjba, de környezete alig vette észre, mert rendelője mindig tele volt. 1979. március 15-én reggel még rendelt, egy beteget engedett be a rendelőjébe, amikor a küszöbön összeesett és meghalt. Hozzátartozói és a város a tabi temetőben vehettek végső búcsút szeretett orvosuktól. 1994-ben a tabi Szociális Otthon Dr. Takács Imre nevét vette fel, ezzel is tisztelegve hőn szeretett orvosuk emlékének.