Nagyatád település híres embere

<<< Kovács Gyula

Kraumann Erik

Kulcsár Károly >>>

tanár, festõmûvész
Nagyatád
Nagyatád, Központi temetõ III. 8. 37.

1907-ben Kis-Szebenben született. Iskoláit Eperjesen, valamint Bécsben végezte. 1925-ben a Budapesti Műegyetem Építészeti Karán kezdte el tanulmányait. 1931-ben sikeresen felvételizett a Képzőművészeti Akadémia festő szakára. 1936-ban kiváló eredménnyel végzett. 1939-ben Lévára, 1945 után pedig Nagyatádra került a polgári fiúiskolába. Pedagógiai tevékenysége, humánuma a gyermekek , az ifjúság irányában szinte atyai volt. A testület tagjai becsülték és szerették. Festőművészként az országban és a határon túl is elismerést szerzett. Művei a hazai és külföldi műgyűjtőkhöz kerültek A portrék éppen úgy foglalkoztatták, mint a tájkép vagy a csendélet. Képeiből sugárzik a természet iránti alázat és az ember iránti szeretet. Festményei a harmóniát, a szépséget és jóságot hirdetik. Munkássága előtt emlékkiállítással tisztelegtek. 1998-ban a „Nagyatád Városért” kitüntetettje lett. 1978-ban hunyt el, a Központi temetőben alussza örök álmát.