Lábod település híres embere

Dudás Rudolf

Kótai Lajos >>>

plébános, kanonok
Lábod

 

1912. január 18-án született Boldogkőújfalun. Tanulmányait Mezőkövesden, majd Kalocsán végezte. Kilenc évig a jezsuitáknál nevelkedett szigorú szabályok szerint. 1933-ban egy foghúzás után súlyosan megbetegedett. Öt éven keresztül volt élet-halál között, de szervezete legyőzte a kórt. Pappá szentelése után több helyen szolgált. 1946. február 3-án Kétújfaluból szekérrel érkezett Lábodra. A falu romokban hevert. A templom, a paplak, az iskola, a tanítólakások ablak nélkül, kifosztva fogadták. Az udvarokban lőszer, robbanóanyag mindenütt. A lábodi hívek attól tartottak, hogy ilyen körülmények között nem vállalja a lelkészi szolgálatot. Maradt. Először a plébániát, az iskolát, majd a templomot hozták rendbe. Az 1950-es években rendszeresen zaklatták, megfigyelték, kihallgatták, beidézték. Dudás Rudolf hitét, meggyőződését nem lehetett megtörni. Szolgálta híveit és állandóan épített, szépített. Maradandó értéket hozott létre a lábodiak számára. 1998. március 15-én Lábod község díszpolgára lett. A kitüntetést Hosszú István polgármester a kórházban adta át számára. 53 éven keresztül szolgálta híveit, megörökítve a falu történeti eseményeit is szolgálati évei alatt. 1999. december 19-én hunyt el.