Kaposvár - Keleti temető település híres embere

<<< Dr. Pongrácz Károly

Rippl-Rónai József

Dr. Rippl-Rónai Ödön >>>

festőművész
Kaposvár - Keleti temető
XIV. szegély 16.

1861. május 21-én Kaposváron született. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Budapestre került, ahol gróf Zichy Ödön családjánál nevelősködött. Zenei és festészeti tehetsége már ebben az időben látszott. Csakhamar felhagyott a nevelősködéssel. 1883-ban a Müncheni Festőakadémián tanul, majd 2 év múlva Párizsba ment, ahol Munkácsy Mihály tanítványa lett. Először mestere stílusában festett, majd önálló műtermet nyitott. Első sikerét a “Five O Clock tea” című képével aratta. Első önálló kiállítását az Osztrák-Magyar Nagykövetség palotájában rendezte. A sikeres kiállításon felbuzdulva többször rendezett más országokban is kiállításokat. A berlini és londoni kiállításokról a kritika elragadtatással írt. Első kollektív kiállítására Magyarországon 1901-ben került sor, nem nagy sikerrel. Az 1902-ben rendezett kiállítás végre meghozza számára a hazai sikert is. Ezt követően Budapesten telepedett le. Folyamatosan rendezett külföldi kiállításokat, amelyek már mind sikeresek. 1911-ben művészetének memoárjait “Emlékezésem” című munkájában írta meg. A legnagyobb kitüntetés akkor érte, amikor önarcképét 1926-ban az Uffizi Pantheon halhatatlanjai között helyezték el. 1926-27 telén megbetegedett, hazajött Kaposvárra, ahol a Róma-hegyi villában várta a felépülést. 1927-ben a Berzsenyi Társaság díszelnökévé választotta. 1927. november 25-én hunyt el. Kaposvár város saját halottjaként nagy pompával temette el. A síremlék Lányi Dezső alkotása. 1936-ban a mai Rippl-Rónai téren állították fel. Ott ahol ma is Rippl-Rónai József szobra áll.