Kaposvár - Keleti temető település híres embere

<<< Welzl Károly

Zákányi Zsolt

Zimmert József >>>

Liszt-díjas karnagy, Kaposvár díszpolgára
Kaposvár - Keleti temető
I. szegély 24. sír

 

1925-ben Dunabogdányban született. A debreceni konzervatóriumi évek után Egerben szerzett ének szakos tanári diplomát. Később Budapesten a Felsőfokú Karnagyképzőben végzett. 1957-ben került Kaposvárra, a jelenlegi Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskolába, ahol kezdettől fogva tanárként és kórusvezetőként dolgozott. Tizenegy évig tanár és kórusvezető volt a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Kórust szervezett még a kaposvári ipari szakmunkásképző intézetben is. A 60-as évek közepétől a Vikár Béla Vegyeskar karnagya, kórusvezetője volt. Csaknem két évtizeden át a Somogy megyei KÓTA titkára, majd elnöke lett. A Somogy megyei KÓTA titkáraként, majd elnökeként is sokat tett a megye és az ország kóruskultúrájának fejlődéséért. Tagja volt a Kodály Zoltán és a Berzsenyi Irodalmi Társaságnak, s alapító tagja a Bárdos Lajos Társaságnak, valamint az 1994-től működő Magyar Zene- és Táncművészek Világszövetségének. Kórusaival 25 nemzetközi és hazai díjat nyert, gyermekkara Franciaországból, Belgiumból és Olaszországból, a Vikár Kórussal Angliából is első díjat hozott haza. 1986-ban megnyerték az „Énekeljenek az évek” című, kölni rádiós világversenyt.

Neve fogalom a városban, sok nemzedéket tanított a zene szeretetére. 1990-ben Kaposvár díszpolgára lett, 1989-ben Liszt Ferenc-díjat kapott.

2007. január 12-én hunyt el. Temetésére a kaposvári Keleti temetőben került sor.

A Vegyeskar a halálát követően, tiszteletére Zákányi Zsolt Református Vegyeskar néven működik tovább.