Kaposvár - Keleti temető település híres embere

<<< Dr. Lengyel Árpád

Lóth József

Dr. Matolcsy Sándor >>>

címzetes esperes
Kaposvár - Keleti temető
XI. szakasz 8. sor 11. sír.

1936-ban született. 1960-ban Veszprémben szentelték pappá. Nagykanizsán, Bezeréden, Lengyeltótiban, Balatonberényben, Balatonbogláron, majd Veszprémben volt káplán. 1970 óta volt Kaposvár toponári városrészének a plébánosa, helyettes, majd címzetes esperese. Egyetlen jutalma a hívek szeretete volt. Megromlott egészségi állapota miatt, 2004. szeptember 1-jével helyezték volna nyugdíjba, azonban augusztus 23-án, 69. évében a kaposvári kórházban elhunyt. 45 évig szolgálta papként híveit és az Istent, aki nem akarta, hogy a pásztora a munkáját egyetlen napra is abbahagyja. Hívei, a feltámadás reményében, a kaposvári Keleti temetőben vettek tőle örök búcsút.