Kaposvár - Keleti temető település híres embere

<<< báró Ungar Károly

Ungvári Károly

Ursprung Lipót >>>

festőművész
Kaposvár - Keleti temető
I. szakasz

1924. március 10-én született a Baranya megyei Zalátán. Szülei Brassóból települtek át Magyarországra. Három testvérével nagyon szegényes körülmények között él. Szülei válását követően falura került egy módos gazdához. Már ebben az időben is sokat rajzol és festeget. Tanárai felfigyeltek a tehetséges fiúra. Igazi tehetsége azonban csak később bontakozik ki. Katonaként harcol a II. világháborúban, majd a hadifogság embertelen körülményeit kellett elviselnie. 1946-ban, hazatérését követően gépkocsivezetőként dolgozott a megyei kórházban. A munka mellett tanult és alkotott. Balázs János műtermében Gerő Kázmér és Ruisz György voltak a mesterei. Bernáth Aurél műtermében nagy segítséget kapott a művészi fejlődéséhez. Ebben az időben művészi munkájában egyszerre érzi a mellőzöttséget és a felfokozott érdeklődést. 1963-ban felveszik a Képzőművészeti Alaphoz, ez életének legboldogabb napja. Ezt követően rendszeresen állítják ki képeit. 1971-ben egészségi állapotára tekintettel leszázalékolják. Ettől az időtől kezdődően minden idejét a művészetnek szenteli. 1991-től tagja a Kapos Art képzőművészeti csoportnak. Ekkor kapja meg a külföldi kiállítások lehetőségét.

Kováts Albert írta róla: „Aki ismerte, tudja, vele megismerkedni, őt ismerni kettős öröm volt: az ember és művei. Képek, és aki mögöttük áll. Valósággal felzaklató élmény volt, hogy egy számomra ismeretlen névhez általam soha nem látott, fontos és jelentős, kortárs festészetünk élvonalába tartozó művek kapcsolódnak. Mert egyetlen tekintetre fel lehet mérni a kifejezés és a minőség egyediségét és rendkívüliségét. A szuverén tehetség átütő erejét. Egy eredeti festői nyelv zengését,…"

Utolsó kiállítására már súlyos betegen válogatta össze a képeket. 2000. március 3-án hunyt el. Síremléke a kaposvári Keleti temetőben áll. Alkotója a barát, a kortárs művész: Kling József.