Gölle település híres embere

<<< Dr. Kemény János

Kemény Pál

Kenedy Ferenc >>>

uradalmi intéző
Gölle
a kápolna előtt

1827-ben született Kaposváron. 1848 – ban mint írnok lépett uradalmi szolgálatba. 1852 – ben kerületvezető ispán Balatonöszödön. 1854 – ben Taszárra kerül szintén ispánnak, ahol 1860-ban kasznárrá léptetik elő. Nevéhez fűződik az uradalmi vető rendszer modernizálása és a ménes létesítése. Megkezdte a gazdaság gépesítését. 1876 – tól teljesített szolgálatot Göllében ahol haláláig dolgozott. Családot nem alapított, minden idejét, tehetségét maradék nélkül az uradalomnak szentelte. 69 éves korában szívroham következtében Göllében hunyt el 1895. május 11-én. Temetésén Seidl Károly plébános celebrált. Vagyonát az uradalomra hagyta. Számos új eljárást, újítást vezetett be az általa rányitott gazdaságokban.