Tab település híres embere

<<< Deschensky Ferenc

Dr. Dévényi József

Dévényi Zoltán >>>

járásbírósági elnök
Tab
Tab II 19. 7.

1907. február 16-án született a Tolna megyei Bikács községben. Apja elemi iskolai tanító, majd igazgató volt. Iskoláit Bikácson, a gimnáziumot Bonyhádon végezte. A Budapesti Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát. A Budapesti Törvényszéken, majd a Fővárosi Cégbíróságon, Budapesti Bíróságon töltött be különböző tisztségeket. Közben tanulmányokat folytatott a jogi egyetemen, ahol 1943-ban bírói-ügyvédi diplomát szerzett. Bíróként dolgozott Léván, Vámosmikolán, ezután a Pécsi Járásbírósághoz került. 1946. március 15-én a tabi Járásbírósághoz helyezték. 1948 végéig büntetőbíró, kinevezik a Járásbíróság vezetőjévé. Azokban a nehéz években is megmaradt tisztességes, becsületes embernek. Tabon családot alapított, házasságot kötött Dömötör Saroltával. Két gyermekük született: Zsuzsanna és Sarolta. Szinte munka közben érte a halál 1955. május 5-én.