Nagyatád település híres embere

<<< Dr. Baltazár Gyula

Bánhidi (Burics) László

Bánó Iván >>>

polihisztor tanár
Nagyatád
Nagyatád, Központi temetõ I. 2. 13.

1896-ban Budapesten született. Iskoláit is ott végezte. Tanári diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett. Nagyatádra 1920-ban került, mint történelem-, számtan- és tornatanár. Széleskörű érdeklődése, nagy műveltsége tette lehetővé, hogy sok minden egyebet tanítson: magyar nyelv- és irodalmat, földrajzot, mezőgazdasági ismereteket, gyorsírást. Élete értelme volt az iskola. Közéleti ember volt nagy ambíciókkal, ragyogó szellemű, gyors vitakészségű. Számtalan tisztségét lehetne felsorolni. A társaság lelke volt, szórakoztató társalgó, kiváló előadó és segítőkész személyiség volt. Ha kellett szerepelt előadásokon, zongorázott. 1938-tól 1949-ig a polgári fiúiskola igazgatójaként tevékenykedett. Kutatásait Nagyatád monográfiájában (1933.) rögzítette. Különböző szakcikkeit közlönyök, folyóiratok ismertették. 1949-ben hunyt el, a Központi temetőben helyezték örök nyugalomba. E sírban nyugszik fia, dr. Bánhidi Endre orvos is.