Csokonyavisonta település híres embere

<<< Dr. Szalóki Lászlóné Dr. Csicskár Erzsébet

Szalóky Dániel

Dr. Szánthó János >>>

tanító
Csokonyavisonta
Erdõcsokonyai temetõ

1845. november 15-én Nemesszalókon született. Már az elemi iskolában kiemelkedett osztálytársai közül szorgalmával, szervező tehetségével. Tanulmányait a pápai gimnáziumban végezte, de a tanulást abba kellett hagynia szülei nehéz anyagi körülményei miatt. Kereskedő pályára lépett, segédtanítói állást vállal mellette. Gyalog indult Somogyba jobban fizető állást keresni. Somogyudvarhelyen talált: segédtanítói munkát kapott a község református iskolájában. 1866- ban az egyház Csokonyára küldi segédtanítónak. 1868-ban már rendes tanítónak választják meg. Folyamatos tanulással képezi magát, hogy meg tudjon felelni az egyre növekvő elvárásoknak. Tapasztalatait, véleményét írásban is megjelenteti. Hamarosan elismert pedagógiai szakember lesz belőle. Gyakran utazott, tanítványai számára országjáró túrákat szervezett. Jelentős erőfeszítéseket tett a népművelés ügyének elősegítésében. Műkedvelő színjátszó csoportjával sikeresen szerepelt Budapesten a Millenniumi Ünnepségeken is. Nagyatádi Szabó Istvánban ő fedezte fel a tehetséget. Nagy gondot fordított a tehetséges fiú tanítására. 44 évi tanítóskodás után 1910-ben vonult nyugállományba. 1934. január 6-án 94 éves korában hunyt el. Temetésére az Erdőcsokonyai temetőben került sor.