Balatonlelle település híres embere

<<< Meiszterics József

Dr. Meixner Emil

Melisek István >>>

M. kir. gazdasági fõtanácsos, országgyûlési képviselõ
Balatonlelle
V. 1. 28.

1892. június 18-án született Budapesten értelmiségi, nemesi családban. Iskoláit Budapesten járta. A Jogi Egyetemet vörös diplomával végezte el. Előszőr fogalmazó Budapesten, majd az Országházban dolgozott. 1939-ben lett országgyűlési képviselő. 1928-ban Lellére nősült, majd nemsokára itt is maradt. Lelle közéletében nagy szerepet játszott. Vértessy Gyulával együtt megvásárolták a mai közös fürdő területét, valamint a balatoni műút északi oldalán fekvő területek is az övé volt. Mezőgazdasági tevékenységet folytat, a Mezőgazdasági Kamarának is tagja volt. A Hitelszövetkezet létrehozásában nagy szerepe volt, melynek megalakulásához anyagilag is hozzájárult. A templom építését támogatta. 1976-ban bekövetkező halála után a lellei temetőben helyezték örök nyugalomba.