Balatonlelle település híres embere

<<< Kiss Károly

Dr. Kiss Károly

Dr. Kiss Ödön >>>

tanár, a röntgen magyarországi bevezetõje
Balatonlelle

1858. március 27-én született Debrecenben. Édesapja a Debreceni Református Egyházi Hivatal tisztviselője volt. Kiss Károly a híres kollégiumban tanult és érettségizett. 1881-ben Budapesten a Tudományegyetemen lett bölcsészdoktor, és a Gyakorló Főgimnáziumban tanított ásványtant és fizikát. 1882-ben Than Károly tanársegédje lett, ugyanebben az évben külföldi tanulmányútra indult. Hazatérvén, 1887-ben egyetemi tanár lett, és megbízták a műegyetem üvegtechnikai laboratóriumának berendezésével, vezetésével. Kiss Károly hozta létre az első, kifejezetten röntgenvizsgálatokat szolgáló laboratóriumot. 1896-ban szerelte fel az első röntgenkészüléket, folyamatosan fejlesztette laboratóriumát. Az ő nevéhez fűződik a platinaanódos röntgencsövek gyártása is. Dr. Kiss Károly legjobban bevált röntgenlámpáit a honfoglalás ezeréves évfordulójáról „millenniumi lámpá”-nak nevezték el. Ezeket a lámpákat maga Röntgen is elismerte. Felismerte a röntgensugárzás káros biológiai hatását, mégis sugárártalmai miatt hunyt el 1914. június 13-án.