Kaposfő település híres embere

<<< Torkos Pál

Torma Kálmán

Tóth Endre >>>


Kaposfő

1965-ben született Kaposváron. 1986-ban kapott diplomát a győri Közlekedési és Távközlési Főiskolán. Tovább képezte magát, és tömegközlekedési szakmérnöki, valamint gazdasági menedzser szakmérnöki diplomát is szerzett.

1989. január elsején nevezték ki a kaposvári helyi autóbusz-közlekedési üzemegység élére. 1992. december elsejétől a Kaposvári Tömegközlekedési Kft. majd Rt. vezetője lett.
1999. július 19-én tért vissza a Kapos Volán anyavállalathoz, mint a részvénytársaság vezérigazgatója. Meghatározó személyisége volt a közlekedési szakmának mind a megyében, mind országosan.  Munkáját rendkívül magas fokú szaktudással, precizitással és odaadással végezte. Rendszerszemléletű és a közszolgáltatás valamennyi résztvevőjének érdekeit figyelembe vevő gondolkodásmódjának köszönhetően a társaság tevékenysége elismertté vált mind a szakmában, mind a szakmán kívül. Munkássága elismeréseként 2007-ben a  közlekedési ágazat által adható legnagyobb szakmai elismerésben, a Baross Gábor-díjban  részesült. Még ebben az évben az Év Menedzserévé választották.

Torma Kálmán 2002-től töltötte be a Kaposvári Rákóczi FC elnöki tisztségét. A csapat az ő vezetése alatt jutott fel tizenhat év után az élvonalba, s érte el története eddigi legnagyobb sikereit. 2008-ban örökös tiszteletbeli elnöknek választották a zöld-fehér labdarúgóklubnál.


2008-ban életének 43. évében, hosszan tartó, méltósággal és türelemmel viselt betegség után elhunyt.
Temetésén Seneca gondolataival búcsúztak tőle kollégái: „Ha elvesztettük azt, akit szerettünk, örüljünk annak, hogy a miénk volt. Nem a búcsúzásban, a feledésben van az elválás”.

Temetésére a kaposfői református temetőben került sor.