Kaposvár település híres embere

<<< Baksa Sándor

Dr. Balassa Tibor

Balázs János >>>

Megyei Tanács elnökhelyettese
Kaposvár
Keleti Temető, XXV. szegély


1926-ban született. Ifjú korától nyugdíjazásáig a közigazgatásban dolgozott. Pályafutását kisegítőként kezdte, majd előadó, hivatalvezető, pártmunkás, főosztályvezető és elnökhelyettes lett. Nyugdíjazása előtt 12 évig a megyei tanács tisztségviselőjeként tevékenykedett. Felügyelte az egészségügyi és kulturális ágazatot. Működése alatt megvalósult a Csíky Gergely Színház épületének rekonstrukciója és épült fel a megyei kórház műtéti tömbje. Emberként, munkahelyi vezetőként példát mutatott, megbecsülésnek, köztiszteletnek örvendett. Utolsó éveiben sokat betegeskedett. 2003-ban, 77. évében érte a halál. A Somogy Megyei Önkormányzat saját halottjának tekintette. Barátai és tisztelői a kaposvári Kelti temetőben vettek tőle örök búcsút.